Vasárnap a Tóvendéglő különtermében a Haladás mindhárom sakkcsapata asztalhoz ült a soron következő mérkőzéséhez. Az első számú együttesre pedig kőkemény rangadó várt, hiszen az ötödik fordulóban a dobogóért hajtó Aquaréna Kőbánya SC ellen kellett bizonyítania a zöld-fehéreknek. A találkozót megelőzően még a fővárosi együttes állt jobban a tabellán, így mindenképpen győzni akart a házigazda.

Jó hírnek örülhettek a szombathelyi sakk kedvelők, hiszen első táblán Rapport Richárd ült, akivel a héten megegyezett a klub vezetősége a közös folytatásról. Láthatóan feszültek voltak a játékosok a játszmák kezdetét követően, mindenki igyekezett megfontoltan lépni. Először a Zbynek Hacek és Milos Roganovic párharc ért véget egy remivel.

 

Majd szép lassan próbálta érvényre juttatni akaratát minden Haladás játékos. A játéknap során négy győzelmet értek el a hazaiak, ez pedig megnyugtató előnyt jelentett. A győzelem nem is forgott veszélyben. Ennek a sikernek köszönhetően pedig a HVSE öt fordulót követően csak rosszabb tábla pontjainak köszönhetően szorul a harmadik helyre, de pontban beérte a Paks csapatát.

A folytatásra sem kell sokat várni, hiszen két hét múlva ismét táblához ülnek a szombathelyi sakkozók. Február 16-án a 8. helyen álló MTK Budapest I. látogat majd a vasi megyeszékhelyre.

HVSE-Infraplan I. – Aquaréna Kőbánya SC 7,5-4,5

Győzött: Bartel, Babula, Dr. Kovács, Csonka
Döntetlen: Rapport, Hracek, Héra, Ruck R., Kiss A., Borhy, Lakos.