Már a 2020/2021-es szezon előkészítésén dolgozik az SZKKA klubvezetése, ezért Pődör Zoltán ügyvezető elnök csütörtökön azt hangsúlyozta, hogy nagy örömére szolgál, hogy elsőként két helyi nevelésű fiatal tehetséggel sikerült szerződést hosszabbítani.

– Nagyon örülök, hogy az elmúlt időszakban sokat fejlődött mindkét lány. Ha így folytatják, hosszú évekig megragadhatnak az NB I-ben. A bizalom teljes mértékben töretlen feléjük, ezért 2 éves szerződés-hosszabbítást beszéltünk meg mindkettőjükkel. Számunkra fontos utánpótlásunk megfelelő versenyeztetése, képzése, az, hogy a szombathelyi lányok fejlődhessenek, játszhassanak az NB I-es csapatban. Bízunk benne, hogy fiatal tehetségeink előbb-utóbb mérkőzéseket dönthetnek el és a hátukon viszik majd a csapatot – fogalmazott Pődör Zoltán, aki azt is hozzátette, hogy mindkét lány elhivatottsága, hozzáállása és lojalitása is fontos az SZKKA számára.

Csire Fanni az aláírási ceremónia után örömét fejezte ki, majd azt nyilatkozta az SZKKA kommunikációs stábjának, hogy megnyugvás számára a szerződés-hosszabbítás, amit jó teljesítménnyel igyekszik majd meghálálni.

 

 

Pődör Rebeka kiemelte, hogy nagyon örül, hogy bíznak benne, a hosszabbítás számára extra motiváció. Beki – mint mondta – a jövőjét is itt klépzeli el, hiszen itt akar majd továbbtanulni, egyetemre járni.

 

 

Hozzátette: Szombathelyen a szurkolók olyan hangulatot varázsolnak, hogy innen nem is vágyik el az ember.

Másnap, pénteken az 50-szeres válogatott Mayer Szabina is ellátta kézjegyével az új szerződést.

– Volt válogatott játékosunk az elmúlt fél évben bebizonyította, hogy aktív és kiemelkedő része tud lenni a csapatunknak. A pályán szerzett hihetetlen rutinja fiataljaink számára is kiváló példaként szolgálnak. Azt gondolom, hogy tőle nagyon sokat tudnak tanulni saját nevelésű utánpótlás játékosaink, hiszen hétről-hétre láthatják mentalitását, játékintelligenciáját – ezért is volt fontos számunkra is a szerződés-hosszabbítás. Szabina sokat tett érte, hogy teljes értékű tagja legyen közösségünknek – hangsúlyozta a megállapodás megkötésekor Pődör Zoltán klubelnök.

Persze nemcsak az SZKKA, Mayer Szabina számára is fontos a 2 éves hosszabbítás.

– Megnyugvás számomra, hogy további 2 évig Szombathelyen maradhatok, örülök, hogy segíthetem ezután is az NB I-es csapatot és, hogy rutinos játékosként támogathatom a fiatalok fejlődését, az utánpótláskorú beállósok munkáját – fogalmazott Mayer Szabina.

A bejelentésről készített teljes SZKKA-tudósítást, illetve a szerződés-aláírás után rögzített interjúkat pedig az alábbiakban tekintheted meg.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!