A hétfői nap során a 12. fordulót rendezték meg a Regionális Futsalbajnokságban, ahol mindkét vasi együttes győzelmet aratott: a Répcelak a Mosonmagyaróvárt, a Kőszeg pedig a Baráti Futsal CSE együttesét verte, meglepően nagy különbséggel, így gyakorlatilag biztossá vált 3 fordulóval a vége előtt, hogy a Répcelak csapata megnyerte a bajnokságot. 

Felforgatott csapattal érkezett a Kőszeg otthonába a bajnokság 2. helyén álló győrújbaráti klub, a kőszegiek pedig a múltheti lendületüket megtartva vetették bele magukat a játékba, és győzték le Győr megyei ellenfelüket, a Répcelak malmára hajtva ezzel a vizet.

A Répcelak számára a Mosonmagyaróvár elleni ütközet jól kezdődött, ám a vezető góljukra még volt válasza az óvári csapatnak, ám később felőrölte ellenfelét a vasi együttes, amely ezúttal is szépszámú közönség előtt léphetett pályára odahaza, a Répce Sportcsarnokban.

Kőszegi FC 9:2 Baráti Futsal CSE
Répcelaki SE 6:3 Credobus Móvár Futsal

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!