Utolsó alapszakasz mérkőzésére készül a Haladás VSE élvonalbeli férfi futsal együttese. A vasi alakulat egymás után nyerte a találkozókat, így utcahossz előnnyel végzett a második helyen – függetlenül a hétfő esti mérkőzés eredményétől. Ráadásul Juan Ramon Calvo Rodriguez irányításával a legkevesebb találatot jegyzi a szombathelyi csapat.

Ez nem jó előjel a DEAC számára, amely a 18. fordulóban látogat a vasi megyeszékhelyre. A derbi egyértelmű esélyese a Haladás, de biztosan lehetőséget ad a zöld-fehérek trénere a fiatalok számára is valamint gyakorolhat a csapat a hétvégén megrendezésre kerülő Magyar Kupa négyes döntőjére is, amelynek az Aréna Savaria ad majd otthont.

A szezon során már találkozott egymással a két fél, akkor Debrecenben 5-0 arányban nyert a Haladás. A mérkőzést Martinez és Dróth dupljával döntötte el a szombathelyi alakulat. A hétfő esti összecsapásra pedig a szurkolók is kiemelten fognak készülni. Érdemes lesz időben érkezni, mert ezúttal is telt ház várható!

Haladás VSE – DEAC
2020. február 17. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!