A Haladás VSE együtteséhez a nyáron érkezett Papp Zsombor, aki a másodosztályba feljutott fakócsapat mellett már az élvonalban, a felnőttek között is bemutatkozott az elmúlt hónapokban. Az ETO SZC Futsaltól érkezett 18 éves játékos gyorsan beépült a fiatalokból álló, az NB II nyugati csoportjának újonc együttesébe és az alapszakaszt a felső házban fejezte be társaival.

Ősszel az MVFC Berettyóújfalu ellen (7-4) elveszített mérkőzésen, valamint a Veszprém elleni 6-6 során lehetőséget kapott az első számú csapatnál is. A másodosztályban 12 mérkőzésen 11 gólt szerzett, ezzel az egyik legeredményesebb labdarúgóvá vált. Így figyelhetett fel rá az élvonalbeli Veszprém csapata is, amely az elkövetkezendő időszakra kölcsön vette az ifjú játékost. Fél évet követőn tér vissza Papp a Haladáshoz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!