A szombathelyiek vezetőedzője szerint újra esély van a meglepetésre.

– Azt gondolom, hogy az előző 2 fordulóban nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Amennyiben hiszünk magunkban, lesz önbizalmunk, akkor a Fehérvár otthonában is meglepetést okozhatunk. Szerintem valamivel esélyesebb a hazai csapat, de mi borítani akarjuk a papírformát. Stílusunkat, fiatalos lendületünket szeretném látni, de ennek párosulni kell a stratégiai fegyelemmel, ami nélkül esélyünk sem lesz. Ahogy valamennyi bajnokinkra, nagyon komolyan készültünk erre az összecsapásra is. A védekezésen lesz ezúttal is a hangsúly. Meghatározó lesz, hogy a mélységben hogyan találjuk meg a távolságot, A komoly átlövöik, szélsőik és cselező játékosaik ellen meg kell találnunk az ellenszert. Oda kell tennünk a szívünket, az agyunkat, és akkor ünnepelhetünk, mert megérett ez a csapat arra, hogy újra elhozzuk idegenből a 2 pontot – fogalmazta meg az Alba FKC elleni várakozásait Marosán György vezetőedző, akit nagy örömmel tölt el, hogy a hétköznap ellenére, újra számos szurkoló kíséri el idegenbe is csapatunkat.

A szombathelyi csapat szerb válogatott hálóőrét az elmúlt forduló válogatottjába is beválasztották, Tomasevics szintén azt szeretné, ha átmenthető lenne a jó forma.

Az Alba Fehérvár KC – Hungast-SZKKA meccs 18.30-kor kezdődik.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!