Nehéz mérkőzés vár a szombathelyi extraligás röplabda csapatra. A Haladás ugyanis a fővárosba látogat, ahol a Magyar Kupa-győztes Vasas Óbuda játékosaival néznek farkasszemet. A 15. fordulót – egyben az alapszakasz harmadik körét – vasárnap kezdi meg a zöld-fehér alakulat és a párharcnak nem a vasi lányok az esélyesei.

A kényszerszünet viszont jól jött a Haladás Szombathely együttesének, amelyet az elmúlt hetekben, hónapokban. Takács Bernadett és Genesis Miranda azonban továbbra sem állhat Leiszt Máté vezetőedző rendelkezésére. Ellenben a feladó Csóka Lili és az osztrák Sophie Wallner már felépült, így ők ott lesznek a Folyondár utcai csarnokban.

A női extraliga alapszakasza során már kétszer találkoztak a csapatok. Mind a két alkalommal a Bajnokok Ligájában vitézkedő piros-kékek nyertek 3-0 arányban. Legutóbb január végén találkoztak a csapatok a Haladás Sportkomplexumban, így még friss lehet az élmény. Hogy olvasóink ne maradjanak le a mérkőzésről, ezúttal élőben tekinthetik meg oldalunkon.

Vasas Óbuda – Haladás Szombathely
2020. február 23. – 18:00
Budapest, Folyondár utcai csarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!