A délelőtti órákban még a hölgyek elődöntőjére került sor, majd kora délután már az erősebbik nem képviselőin volt a sor. A Haladás ellenfele a Veszprém volt az Aréna Savaria parkettjén. Nehéz meccsre számítottak a szurkolók, de megnyerő volt a zöld-fehér együttes az összecsapáson.

Az első perc végén azonnal jelezte a vasi együttes, hogy csak ők lehetnek a győztesek. Hajmasi Milán válogatott formáját átmentette és neki köszönhetően a vezető gólra sem kellett sokat várni.

Nagyon jól dominált a Hali, amely rendkívül szervezetten futsalozott. A félidő vége előtt még Dávid Richárd is beköszönt, ezzel megnyugtatva a hazai szurkolókat. A gólgyártás azonban itt nem állt le, hiszen Vas is feliratkozott a gólszerzők listájára.

Bár a Veszprém váltott, de öt a négy ellen sem termett számukra sok babér és a derbit Luis Garcia döntötte el, aki üres kapuba talált és állította be a 4-0-ás végeredményt. A döntőben a MVFC ellen bizonyíthatnak, akik az Érd csapatát győztek le 6-3-ra.

Női Magyar Kupa, elődöntők:

Astra Bulls-WSH-Palmfood Tolna-Mözs 5-3
Agenta Girls Szekszárd FC-Budaörs 4-2

Férfi Magyar Kupa, elődöntők:

Futsal Veszprém-Haladás 0-4
5 Stars Érdi VSE-MVFC Berettyóújfalu 3-6

A vasárnapi program:

Női döntő:

Astra Bulls-Agenta Girls Szekszárd, 11.00 (Futsal Hungary TV)

Férfi döntő:

Haladás-Berettyóújfalu, 14. (M4Sport)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!