Ahogy korábban beszámoltunk róla, a Haladás VSE élvonalbeli futsal együttes fellépett ismét a trónra és a 2019/2020-as szezon Magyar Kupa-győztese lett. Bár két góllal is elhúzott a szombathelyi együttes, de a MVFC-Berettyóújfalu gárdája felállt a padlóról és egyenlített. A szünet után viszont újított a vasi alakulat és magabiztos győzelmet aratott.

A lefújást követően percekig tartó vastaps következett, miközben a játékosok a pályán egymásba karolva ünnepeltek. A lelátón lengtek a zászlók, zúgott a “Szép volt fiúk” rigmus. Két évvel az első, történelmi sikert követően sikerült másodjára is elhódítani az elsőséget. Ráadásul mindezt hazai környezetben érte el a szombathelyi együttes.

Emlékezetes pillanat volt a vezetőedző levegőbe dobása, az érmek átvétele és a serleg magasba emelése. Horváth Péter csapatkapitányként és a döntőben az egyik gól szerzőjeként is tevékenyen hozzájárult a sikerhez. Hornyák Emőke képgalériája az ünnepélyes ceremónián készült, ahol az örömteli pillanatok mellett akadnak meghatóak is. Idézzük fel együtt ezeket…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!