Kéri Péter tanítványaira nem lehet panasz, hiszen hétről-hétre meccsdömping várja őket és nyerik sorra a találkozókat. Ennek eredményeként a férfi egyetemi bajnokság nyugati csoportját magabiztosan vezetik, mindezt 100 százalékos teljesítménnyel. Hétfő este viszont a dobogós helyekért hajtó Mosonmagyaróvár volt az ellenfél, ami nem ígért könnyű meccset.

Ezt be is bizonyította a vendég együttes. A találkozó elején ugyanis felváltva estek a pontok. Hol az egyik, hol a másik csapat állt jobban. Aztán a játékrész közepétől szigorított védekezésén a SzoESE valamint támadásban is jobban koncentráltak. Ennek eredményeként sikerült 10 pontos előnyre szert tenni a házigazdának.

Ezt követően viszont a Mosonmagyaróvár akarata érvényesült. Türelmesen építették fel akciójukat és csak biztos dobásokat mertek vállalni, miközben saját palánkjuk alól kiszorították a szombathelyi magasembereket. Kéri Péter időkéréssel próbálta felrázni tanítványait, de hiába. A vendégek faragni tudtak a hátrányukból és egy nehéz második félidőt ígért az eredmény.

A harmadik negyedet a Széchenyis Varga kosara indította, ekkor már csak 5 pont volt a különbség. Aztán jött Czukor és Horváth válasza és elkapta a fonalat Körmendi is, akinek kosaraival gyorsan meglépett a SzoESE. Bár a védekezésben akadtak kisebb hibák, de félelmetes dobószázalékot produkált a mérkőzés ezen szakaszában a szombathelyi alakulat.

Az utolsó felvonásra már elkészült az erejével a vendég együttes. Ekkor a hazai tréner már lehetőséget biztosított cserejátékosainak is és csak az volt a kérdés, hogy milyen különbséggel nyeri a SzoESE a találkozót. Bár a 100 pontot nem érték el Czukorék, de így is magabiztos sikert aratott a házigazda, amely továbbra is hibátlan mutatóval áll az első helyen.

SzoESE – Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem 94-58 (29-19, 14-16, 26-12, 25-11)

SzoESE: Horváth 9, Czukor 12, Körmendi 21/9, Oroszi 10/6, Schveighoffer 10/6.
Csere: Papp 15/9, Soós 5/3, Vicze 5, Gombkötő 4, Novák 3/3, Frisnyák -, Bojkovszky -.
Vezetőedző: Kéri Péter

Mosonmagyaróvár legeredményesebb játékosa: Domsitz 17.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!