Hibátlan teljesítménnyel, tizenkét győzelemmel áll a férfi egyetemi bajnokság nyugati csoportjának élén a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület kosárlabda csapata. Kéri Péter tanítványainak célja a legjobb négy közé jutni, ehhez pedig a legjobb úton vannak. Hétfőn a középmezőnyhöz tartozó Veszprém látogatott az egyetemi sportcsarnokba.

Hogy mennyire komolyan vette a találkozót a SzoESE jól mutatja a 11-2-es roham, amellyel alaposan bekezdett a házigazda. A vendégek sem támadásban, sem védekezésben nem vették fel a ritmust, így folyamatosan nőtt a csapatok között a különbség. A hazaiak szárnyaltak, amit az első negyedben elért 22-7-es részeredmény is jól tükrözött.

Ezt követően viszont visszavett a tempóból a szombathelyi együttes és Kéri Péter igyekezett rotálni játékosait, hogy mindenki szóhoz jusson a találkozón. A második negyedben nagyon nehezen találtak a gyűrűkbe a csapatok, arra azonban figyelt a házigazda, hogy riválisa ne tudja lefaragni a tekintélyes hátrányát. Húsz percnyi játék után 15 pontos volt a hazai előny.

Szünet után ismét szebbik arcát mutatta a SzoESE Soós triplákból, Schveighoffer pedig palánk közeléből volt eredményes. Ennek eredményeként tovább nőtt a felek közti különbség, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés is. A harmadik negyed végén már csak az volt a kérdés, hogy a vasi alakulat hány ponttal győzi le ellenfelét.

Az utolsó felvonás lényegében már formalitás volt. A Veszprém beletörődött sorsába, a hazai együttes pedig felszabadultan játszott és lehetőség nyílt további taktikai elemek gyakorlására is. A győzelem mellett annak is örülhetett Kéri Péter vezetőedző, hogy minden játékosa szerzett pontot. Sikerével pedig továbbra is őrzi hibátlan mérlegét a SzoESE.

SzoESE – Veszprémi Egyetemi SC 76-48 (22-7, 11-11, 24-15, 19-15)

SzoESE: Horváth 2, Soós 16/12, Vicze 9/9, Oroszi 3/3, Schveighoffer 12/3.
Csere: Németh 10/6. Papp 8, Frisnyák 6, Novák M. 5/3, Gombkötő 5/3.
Vezetőedző: Kéri Péter

A Veszprém legeredményesebb játékosa: Novák P. 20.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!