Leiszt Máté együttese egyre jobb formában van. Ez az időzítés az alapszakasz vége közeledtével igazán biztató. A hétvégén hazai környezetben múlta felül a Jászberény csapatát és ennek a sikernek köszönhetően begyűjtötte második extraligás győzelmét a bajnokságban. Szerda este már az ország másik végében, Nyíregyházán várt erőpróba a Haladásra.

A legutóbbi találkozón mutatott formáját sikerült átmentenie a zöld-fehéreknek. A látványos labdamenetek végén, kellő harciassággal sikerült vezetésre is szert tenni. Majd jött egy hazai időkérés és gyorsan egyenlített a nyírségi alakulat. Fej-fej mellett haladtak a csapatok egészen a hajráig, ott viszont már jobban koncentráltak a hazaiak és behúzták a szettet (25-20).

A folytatásban is jól tartotta magát a Haladás. Mindig akadt valaki a szombathelyieknél, aki pontokkal járult a csapat teljesítményéhez. A magassági fölényét szép lassan előnyre tudta váltani a Nyíregyháza. Leginkább Pintér okozott nagyobb gondokat és jó játékának köszönhetően a szett végéig kitartott a hazaiak lendülete (25-18).

Az utolsó felvonást is jól kezdte a Haladás, igaz akadt egy kisebb rövidzárlat. Ezt kihasználva meglépett a házigazda, de sikerült újítania Leiszt Máté csapatának. A hajrában nemcsak utolérték a Nyíregyházát, de a vezetést is átvették 21-22-nél. Itt viszont ismét megremegett a vendégjátékosok keze, így három szoros szettben szenvedtek vereséget a vasi lányok (25-22).

FATUM Nyíregyháza – Haladás Szombathely 3-0 (20, 18, 22)

Haladás: Császár, Lescay, Vacsi, Cicic, Wallner, Péteri 6. Liberó: Lojen
Csere: Szendrődi
Vezetőedző: Leiszt Máté

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!