A legutóbbi hétvégén két csapattal érkezett a Szombathelyi Sportiskola röplabda szakosztály U15-ös korosztálya a Szeged Kupára, amelyen 23 csapat vett részt. A két napos sportrendezvényre az ország minden szegletéből érkeztek együttesek a győzelem reményében. Széll Dániel irányította első csapat hét találkozót játszott.

A szombati játéknapot sikerült hibátlan mérleggel zárnia tanítványainak, ráadásul minden találkozójukat 2-0 arányban sikerült abszolválni, így joggal reménykedtek a jó folytatásban is. Vasárnap már biztosnak látszott, hogy a legjobb 6 közé jutott a vasi különítmény. Sajnos azonban a hosszú utazás és a sorozatos meccsterhelés miatt már nem jött ki a lépés.

A Vasas és a Közgáz csapatai ellen többször is sikerült felzárkózni a 6-8 pontos hátrányból, de fordítani már nem tudtak a vasi lányok. Az utolsó találkozón a Kecskemét ellen az ötödik helyért játszott a SZOSI, nagy küzdeni akarással sikerült megnyerni az első szettet, de később kiütközött a fáradtság, így nagy csatában 2-1-re veszítettek a szombathelyiek.

A hatodik hely viszont remek eredménynek számít és minden játékos dicséretet érdemel. A SZOSI 1 csapat tagjai: Bíró Lili, Bánfi Nóra, Sánta Dalma, Szakály Stefánia, Kelemen Krisztina, Kelemen Dóra, Tóth Lili, Nagy Johanna, Kovács Anna. Edző: Széll Dániel

Összességében teljesen elégedett vagyok a mutatott teljesítménnyel, de leginkább a küzdeni akarás az, amit szeretnék kiemelni. Több alkalommal nálunk idősebb és erősebb csapatokon sikerült felül kerekedni, szívből, egymásért küzdve. Egytől egyig büszkék vagyunk a lányokra, remek hétvégén vagyunk túl, gyönyörű pillanatokkal – értékelt Széll Dániel vezetőedző.

A SZOSI 2 számú csapata nehéz együttesekkel került egy csoportba, de remekül küzdöttek a Vasas 3, a Szolnok és a házigazda Szeged ellen is. A tapasztalatszerzést kiválóan szolgáló tornán végül a 23 csapatot felvonultató mezőnyben a 18. helyen végzett Pék Marcell együttese és bizakodva várhatja a következő tornát is.

SZOSI 2 tagjai: Somogyi Barbara(csk), Lőrincz Barbara, Talasz Anna, Stéger Babett, Kovács Emese, Kovács Izabella, Horváth Hanna, Vass Hanna, Nagy Flóra, Podlócz Málna. Edző: Pék Marcell

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!