Jól szerepel a Haladás Szombathely női röplabda együttes az utóbbi hetekben. Az alapszakasz harmadik körében sikerült legyőznie Leiszt Máté együttesének a közvetlen rivális Jászberény csapatát, majd a Nyíregyháza otthonában sikerült megszorongatni az ellenfelet. A nyírségi fellépésen csak a szett hajrájában remegett meg a vasi lányok keze.

A papírforma szerint a hétvégi mérkőzésnek sem a zöld-fehér együttes az esélyese. A Swietelsky-Békéscsaba korábbi bajnokként, kupagyőztesként rengeteg minőségi légióssal és magyar válogatott játékossal rendelkezik. A jelenlegi kerettel is nyugodtan pályázhatnak az aranyérem megszerzésére. Jelenleg csak a negyedik helyen állnak.

Ennek megfelelően a viharsarkiaknak mindenképpen győznie kell a szombathelyiek ellen. Az eddig lejátszott két mérkőzés alapján joggal várhatják a békéscsabai szurkolók Pekárikék sikerét. Kétszer sikerült a BRSE-nek legyőznie a Haladást 3-0 arányban. Kérdés, hogy a vasi alakulat melyik arcát mutatja majd a vasárnap késő délutáni mérkőzésen?!

Swietelsky-BRSE – Haladás Szombathely
2020. március 8. – 17:00
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!