A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy a bolgár parlament döntése értelmében veszélyhelyzetet rendeltek el. Ennek eredményeként elmarad a Bulgária–Magyarország találkozó, melyet zárt kapuk mögött rendeztek volna meg március 26-án.

Az MLSZ közleménye: „A Bolgár Parlament a pénteki nap folyamán vészhelyzetet hirdetett ki az országban, a Bolgár Egészségügyi Minisztérium és a Nemzeti Krízisközpont pedig március 29-ig megtiltotta minden tömegrendezvény, kulturális, szórakoztató és sportesemény megrendezését. Ennek értelmében a bolgár–magyar válogatott mérkőzést sem rendezik meg, így a válogatott keretének hétfőre tervezett kihirdetése is elmarad.”

A közlemény ugyanakkor nem tér ki a folytatásra sem, de valószínűsíthető, hogy egy siker esetén, március 31-én a Puskás Arénában csapott volna össze az Izland–Románia párharc továbbjutójával. Úgy fest tehát, hogy nemcsak az egész Európa-bajnokságot, hanem már a pótselejtezőket is halasztani kell. Az európai szövetség kedden videokonferencián egyeztet a vírus terjedésének megfékezését célzó, közös fellépésről.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!