Erősen megfogyatkozott létszámmal kelt útra a Szombathelyi Sportiskola röplabdázói az OMB II. osztályú bajnoki fordulójára, amelynek Tatabánya adott otthont a legutóbbi hétvégén. A hosszú út, a sok mérkőzés és a rengeteg hiányzó dacára sem vallottak szégyent a vasi lányok, akik öt találkozót követően végeztek a harmadik helyen.

Először a BDSE Taksony csapata következett a SZOSI A számára. Az ellenfél csak 6 játékossal érkezett, így 3-0 arányban nyertek a szombathelyi lányok. Majd kiváló alkalom nyílt egy jó edzőmérkőzést vívni a riválissal. Ez meg is hozta a hatását, hiszen a második felvonás sem okozott gondot a vasi különítmény számára, akik nagyot küzdve nyertek.

A 3-0-ás siker egyben azt is jelentette, hogy Széll Dániel tanítványai már dobogós helyezéssel fejezik be a játéknapot. Ezután következett a Sümeg-Dabronc, majd a Tatabánya a sorban. Mindkét alkalommal remekül játszott a SZOSI, néhol még extra teljesítményre is sor került, de ez sem volt elegendő a két nagy nevű rivális ellen.

A tabella első két helyezettje ugyanis próbálta az irányítást magánál tartani és a tartalékos szombathelyieknek nem sikerült megtalálni az ellenszert. Ennek eredményeként harmadik helyen fejezték be a játéknapot, ami a szakvezető szerint teljesen reális és szép eredmény, amiért dicséret illeti az egész csapatot. Ráadásul Némethy Száva különdíjat is kapott a játéknap végén.

Különdíjat kapott: Némethy Száva

A csapat tagjai: Talián-Horváth Luca, Horváth Hanna, Némethy Száva, Kapronczai Blanka, Stéger Babett, Nagy Flóra, Molnár Míra, Farkas Zsófia, Goldmann Eliza, Bánhidai Barka, Járai Gyöngyvér
Edzők: Széll Dániel, Pék Marcell

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!