A Vas Megyei III. osztály zártkapus fordulójának legnagyobb izgalmai ezúttal a sárvári régióban zajlottak, hisz a nézők lemaradtak arról, hogy az eddig 17 mérkőzéséből 17-et megnyerő Ostffyasszonyfa elszenvedte első szezonbeli vereségét.

Vas Megyei III. o. Szombathelyi csoport 18. forduló

Az éllovasok idegenben szerepeltek a hétvége során: a Torony és a Bucsu simán, míg az Oszkó-Győrvár csapata a vártnál nehezebben nyert. Alsóházi rangadót is rendeztek a 18. játéknapon, a sereghajtó Rábahídvég a közvetlenül előttük álló Gersekarát együttesét fogadta hazai pályán, és meg is szerezték a szezonbeli második győzelmüket a hazaiak.

Jegyzőkönyvek, tabella

Vas Megyei III. o. Körmendi csoport 18. forduló

Remek mérkőzést hozott a Gasztony és a Pankasz összecsapása, előbbi kiváló, míg utóbbi pocsék formában várta az összecsapást, de az csak növelte a rangadó érzését. A 3. helyen álló Gasztony kezdte jobban a mérkőzést, két góllal is vezettek, ám a második játékrészben kiegyenlített, sőt a 80. percben már fordított a Pankasz. Nem tartott sokáig azonban az örömük, egy perccel később egyenlített, majd a hosszabbításban ismét vezetést szerzett a Gasztony, amellyel meg is szerezték a győzelmet. A pankasziak nyeretlenségi sorozata így már 4 meccsesre nyúlt, ennek köszönhetően lecsúsztak a dobogó közeli helyekről. A listavezető Magyarszecsőd is győzni tudott, míg a Szakonyfalu szabadnapos volt a hétvégén.

Jegyzőkönyvek, tabella

Vas Megyei III. o. Sárvári csoport 18. forduló 

Már az is ritkán fordult elő ebben a bajnoki kiírásban, hogy az Ostffyasszonyfa hátrányba került volna egy-egy mérkőzésén, ám Kemenesmagasiban már az első percben megtörtént ez. Ugyan ezt még a félidő közepéig sikerült kiegyenlítenie a vendég gárdának, a második etap elején ismét vezetéshez jutott a magasi, amelyet aztán nem is adott el a találkozó lefújásáig. A bajnokságban először, a szezonban másodszor kapott ki az Ostffyasszonyfa együttese, ám így is simán vezetik a tabellát. Voltak a fordulónak meglepetés eredményei is: a sereghajtó Szergény legyőzte a Nemeskocsot,  a szintén alsóházba tartozó Mesteri pedig az 5. helyen álló bői együttest csípte el.

Jegyzőkönyvek, tabella

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!