A hátralévő pontszerző versenyek törlése miatt a Nemzetközi Karate Szövetség (WKF) lezárta az olimpiai rangsorokat és kihirdette a tokiói játékokra a ranglistáról kvótát szerzett 32 sportoló, illetve a rendező jogán résztvevő nyolc japán karatés nevét.
Az eredeti kiírás szerint az olimpiai ranglisták április 6-i állás alapján adták volna ki a súlycsoportonként járó négy-négy helyet. A koronavírus-járvány okozta halasztások és törlések miatt viszont a WKF – honlapján megjelent közleménye szerint – a jelenlegi állást tekinti véglegesnek.
Magyar karatésoknak a rangsorból nem sikerült kvótát szerezniük. Legközelebb a küzdelemben Európa-bajnoki ezüstérmes, Európa Játékok-harmadik Hárspataki Gábor állt ehhez, aki a 75 kilogrammosok között a kilencedik helyen zárta a rangsort.
Ezzel ugyanakkor még korántsem zárult le az olimpiai kvótaharc. A küzdelem három-három férfi és női kategóriájában, illetve férfi és női formagyakorlatban is 10-10 fős lesz a mezőny, azaz még 5-5 hely egyaránt kiadó. Ezek közül 3-3-at a májusra tervezett párizsi világkvalifikációs viadalon osztanak ki. Ezt követően összesen 12 helyről kontinentális eloszlás szerint határoznak, további négy kvótáról pedig a nemzetközi szövetség, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közös testülete dönt.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!