Nagyon kevés sportoló van a világon, akiket név alapján említve legalább fontos dolgot ne tudjon Ayrton Senna da Silváról. A brazilok legismertebb és legsikeresebb versenyzője örökre beírta magát az autósportok történelemkönyvébe. A tragikus olaszországi versenyéig a Formula 1 közkedvelt pilótája gokarttal kezdte pályafutását.

Szép lassan, de annál nagyobb lelkesedéssel haladt felfelé a kategóriákban. 1983-ban már megnyerte a brit Formula 3-as versenysorozatot. Ennek eredményeként 1984-ben a Toleman istálló színeiben debütált az F1-ben, majd egy évvel később már a Lotus csapatát erősített. Itt pedig alig három esztendő alatt hat futamgyőzelmet szerzett és nyílt meg előtte egy újabb kapu.

1988-ban a McLaren istállójához került, ahol Alain Prostnak lett a csapattársa és vette kezdetét a nagy csatározás, hiszen többen is a világbajnoki címre pályáztak. A nagy versenyfutás végén végül Senna örülhetett. A 16 futamos évad során csak az olasz nagydíjat nyerte a Ferrari, a többit a Prost-Senna duó zsebelte be. Utóbbi csak 3 ponttal előzte meg végül a francia csapattársát.

Tehetségét jól tükrözi, hogy még kétszer – 1990-ben és 1991-ben – meg tudta ismételni ezt a bravúros teljesítményt. Második címénél ismét Prostot fricskázta meg, aki ekkor már Ferrariban ült. 1991-ben pedig Nigel Mansell és Riccardo Patrese előtt végzett az első helyen. Senna ezután is komoly ellenfélnek számított a futamok során.

1994-ben, az ekkor már 34. életévében lévő pilóta a Williams versenyzője lett. Intő jelek azonban voltak, hiszen már az évad első versenyén egy kanyarban kiperdült és kiesett. Majd Roland Ratzenberger halálos balesete után sokat gondolkodott Senne, hogy elinduljon-e a futamon és folytassa-e profi pályafutását?! Végül autóba ült a San Marinói nagydíjon.

A vasárnapi futamon Schumacherrel látványos üldözést produkált a vb-címre leginkább esélyes pilóták. Aztán jött a tragédia és egy ütközés, amiben a korszak legnagyobbja Ayrton Senna életét veszítette. A sajnálatos esetet követően azonnali szigorításokat vezettek be a Forma 1-ben és szakértők bevonásával kezdték keresni a felelősöket.

Hiába minden, mert a mai napig csak kósza teóriák vannak, amelyek a Williams istálló vezetőit, az F1 laza szabályait vagy épp a pilóta elővigyázatlanságát nevezik meg a baleset okaként. A FIA határozott fellépésének köszönhetően 21 éven keresztül nem követelt újabb áldozatokat a száguldó cirkusz. 2015. július 17-én a francia Jules Bianchi hunyt el a 2014-es japán nagydíjon elszenvedett balesetének következtében.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!