Arról már a múlthéten beszámoltunk, hogy a Barcelona megválna egy 120 milliós, nem igazán bevált igazolásától, most viszont ismét robbantott a spanyol sajtó, miszerint a katalánok Griezmann játékjogán is túladnának, még akkor is, ha veszítenek az üzleten.

A Sport című katalán lap információit az is alátámaszthatja, hogy a napokban ismét felerősödtek a Neymar visszatérését megszellőztető hírek, a brazil csillag visszatérése esetén pedig biztosan kiszorulna a kezdőből a francia játékos.

A nemzeti válogatottjával világbajnok támadó tavaly júliusban érkezett az Atlético Madridtól a katalán klubhoz, amely 120 millió eurót fizetett érte. Összes fellépését figyelembe véve az idény során 37 mérkőzésen játszott, és 14 gólt szerzett.

Az FC Barcelona állítólag már akár jelentős veszteség árán is kész megválni Griezmanntól,  leendő új klubjának 100 millió eurót kell leszurkolnia. A 29 éves francia futballista iránt akad jócskán érdeklődő, a spanyol újság szerint vinné őt a Manchester United, de kiköthet Angliában a Chelsea-nél vagy az Arsenalnál is éppúgy, mint hazájában a PSG-nél is, amely segíthetné a Neymar-transzfer létrejöttét is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!