A NOB keddi, az olimpia halasztásáról meghozott döntése után a tokiói kvótával rendelkező kiválóságokat kérdeztük meg a további felkészülésről. Erről  ITT olvashattál, ezúttal pedig a korábbi VB-ezüstérmes mesteredzőt interjúvoltuk meg.

– A koronavírusjárvány terjedése előfeltételezte a halasztást. Önök is erre számítottak?

– Véleményem szerint a lehető legjobb opció született meg, a mostani tudásunk szerint – reagál a Dobó SE vezetőedzője, aki szerint később lehet, hogy másként látják majd a dolgokat.

– Rövid idő volt, a kvalifikáció nem lett volna teljes. A sportolók nem tudtak, nem tudnak edzeni, példának okáért a német kalapácsvetők 2-3 ezer Eurós büntetésre számíthattak, ha  szabadtéren folytatták volna a tréningeket, mondja Németh Zsolt.

– Mi a helyzet Szombathelyen?

– Nem állunk le, mert nem is szabad leállni, a megfelelő keretek között edzünk tovább. Bízunk benne, hogy őszszel még pár versenyt rendezhetünk. Terveink szerint idén télen hamarabb kezdenénk meg az alapozást is.

– Milyen rendszabályokat vezettek be a Sugár úton?

– Megalkottuk mi is a saját házi szabályainkat. Betiltottuk a ivárosi korzózásokat, csak a munkahely, a dobópálya, illetve az élelmiszerboltok látogatása engedélyezett. Eddig is fegyelmezetten, szinte önkéntes karanténba vonulva edzettünk, ezen is szigorítottunk, már senki, sem szülők, sem családtagok, barátok nem látogathatják edzéseinket. 

– A Dobó SE kiválóságai esetében kedvező vagy kedvezőtlen lehet az egy évvel későbbi időpont?   

– Szerintem számunkra kedvezőbb a helyzet, mint 2020-szal, remélem, hogy 1 év múlva még jobbak leszünk. Nemcsak a már kvótákat szerző Halász Bence és Gyurátz Réka számára, de a korábbi olimpiai-, és Európa-bajnok Pars Krisztián esetében is előnyös lehet a 2021-es ötkarikás esemény. Krisztiánnak ugyanis nagyon gyorsan kelllett volna felfejlődnie, így viszont neki is lesz ideje, illetve esélye a kvóta megszerzésére. Fiataljaink, Rába Dániel és Varga Balázs is esélyt kapott. Mi nem vagyunk letörve, szeretnénk júliusig 3-4 versenyt rendezni, majd a tervek szerint pihenőre vonulnánk és, – mint mondtam, – hamarabb kezdenénkl el a2021-re történő felkészülésii időszakot.

i- Mi lesz a párizsi EB-vel, és a korosztályos világversenyekkel?

– Jogos a kérdés, a halasztással valóban bonyolódik a versenynaptár. Mi hiszünk abban, hogy augusztus-szeptemberben akár már külföldön is versenyezhetünk. A döntések  hamarosan megszületnek. 

Az interjú felvétele után azt is megtudtuk, hogy jövőre a július 11-én záruló wimbledoni teniszbajnokság és az augusztus 30-án rajtoló US Open közé terveznék a tokiói játékokat. Az eredeti tervek alapján a 2021-es atlétikai vb-t Eugene-ban augusztus 6-tól 15-ig tartanák, de a sportági szövetség kész tárgyalni erről a módosításról is.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!