Kicsit döcögősen kezdte a 2020-as évet a Szombathelyi Haladás labdarúgó együttes, amely kiesőhelyen töltötte a téli szünetet. Mátyus János irányításával viszont valósággal megtáltosodott a zöld-fehér alakulat, amely veretlenül vonult kényszerpihenőre március közepén. Az MLSZ rendelkezése alapján kivárnak az újrakezdésig a csapatok, de a Haladásnak is komoly lépésre kell elszánnia magát.

A nagyobb költségvetéssel rendelkező külföldi együtteseknél is drasztikus bércsökkentést eszközöltek a vezetők. A klub hivatalos honlapján megjelent cikkből kiderül, hogy az élvonalbeli DVTK-nál 30, míg a másodosztályú fővárosi MTK-nál 20 százalékkel kevesebbet keresnek a labdarúgók. A kevés pénzből gazdálkodó Hali is kénytelen meglépni ezt a lehetőséget.

Séllei Árpád ügyvezető elmondta, hogy a járvány teljesen új helyzetet teremtett és ehhez muszáj alkalmazkodnia mindenkinek. A szakmai stáb tagjaival valamint a labdarúgókkal is megkezdte a vezetőség a tárgyalásokat a lehetséges csökkentésről. Az ügyvezető elárulta azt is, hogy több komoly szponzorral folytatott tárgyalásokat.

Azonban a koronavírus-járvány ezt is megfúrta, hiszen több céget gazdaságilag vészhelyzetbe sodort. A zárt kapuk mögött megrendezett találkozó miatt is pénztől esett el a Haladás, így tényleg a túlélésért dolgozik jelenleg is a stáb.