Az elhalasztott olimpia és a tervezés alatt álló versenynaptár ellenére folyamatosan készül otthonában Csernoviczki Éva, a tatabányaiak olimpiai bronzérmes cselgáncsozója.

“Igyekszem megtartani a napi rutint, ugyanabban az időben edzek, de nyilván otthoni körülmények között. Hiányoznak a csapattársak és az edzéshangulat. Nehéz otthon készülni, de igyekszem pozitívnak maradni” – mondta vasárnap az M1 aktuális csatornának.

“A garázsunkban kialakítottunk egy kisebb edzőtermet minimális tatamival. Délelőtt erőnléti edzés és gyógytorna van, délután dzsúdózunk, de ilyenkor csak a fogásfelvételek és fogásbontások gyakorlására van lehetőség, az alacsony belmagasság és a pici hely miatt dobni nem tudok” – fejtette ki.

A kétszeres Európa-bajnok felidézte, hogy sérülésmentes idénye volt, januártól egyre jobb formába került, és ötödik lett a tel-avivi kvalifikációs versenyen. Márciusban készült volna a rabati Grand Prix-re, és júliusra, az olimpiára időzítette volna a csúcsformát.

“Kvótás helyen álltam, most viszont nem tudom, hogy mikor és milyen versenyek várnak rám. A halasztás után az első napokban nehezen éltük meg ezt a helyzetet, négy éve benne volt a fejünkben ez a dátum, de természetesen az egészség a legfontosabb, és a sportolók is nyugodtabban tudnak készülni az új időpontra. Más kérdés, hogy most 3 év négy hónapra nőtt a kvalifikációs időszak a dzsúdóban, és jelenleg az egyetlen biztos pont most a májusról novemberre halasztott Eb” – tette hozzá a 33 éves dzsúdós.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!