“Bízunk, imádkozunk, remélünk, hiszen megérdemelnénk! Az Európai Kézilabda Szövetség kezében van a döntés joga. Ebben az esetben sportszerű lenne mindenki számára, ha indulhatnánk a BL-ben” – nyilatkozta szerdán az M4 Sporton a dán játékos.
A magyar szövetség (MKSZ) a koronavírus-járvány miatt április 9-én befejezettnek nyilvánította a szezon versenyeit, és mivel nem állapított meg helyezéseket, az európai kupaindulásra azok a klubok jogosultak, amelyek azt a 2018/19-es bajnoki helyezéseikkel kivívták. Ez a siófokiak számára azért rendkívül fájdalmas, mert azt a szezont harmadikként zárták, a legutóbbi kiírásban viszont a második helyen álltak. A következő évadban a BL-ben csak a magyar bajnokcsapat indulhat alanyi jogon, de lesznek szabadkártyás helyek is, ezek egyikére pályázik az EHF Kupa-címvédő Siófok.
“Nagyot csalódtunk, fájdalmas döntés volt. Fel sem fogtam ezt az egészet, bár a karantén-időszakban rengeteg időnk van azon gondolkodni, hogy miért történt mindez, és mi lesz ezután” – magyarázta Böhme.
Mint kifejtette, a meccsek hetven százalékát lejátszották, ezért nem érti, miért törölték az eddigi eredményeket. Szerinte jobb lett volna a dán, a norvég vagy a német mintát követni.
“Nem értek egyet a döntéssel, és azzal sem, hogy miért Magyarország az egyetlen, amely így járt el. Nem tudom, mennyire állunk távol a szabadkártya megszerzésétől. Azzal sem vagyunk tisztában, mikor döntenek ezeknek a sorsáról” – mondta Böhme.
A válogatott jobbszélső kijelentette, elvileg júniusban folytatódna az EHF Kupa, de szerintem nem fog, mert nincs realitása.
A horvát balátlövő, Andrea Kobetic már 2018-ban a visszavonulását fontolgatta, végül mégis Siófokra igazolt, ahol már a második idényét tölti, de a közelmúltban ismét leszögezte, hogy befejezi pályafutását.
“Mint mindenki más, én is nagyon szeretném, hogy ne hagyja abba, mert számomra továbbra is ő a világ legjobb balátlövője. A klub minden tagja próbálja őt meggyőzni a maradásról. Látom rajta és tudom is róla, hogy jól érzi magát Siófokon. Remélem, hogy egy szezon erejéig még itt játszik” – magyarázta Simone Böhme.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!