Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az AGORA Savaria programsorozata sikerre van ítélve. Városszerte különböző énekesek, tánccsoportok bevonásával szórakoztatják az érdeklődőket. A bátrabbak pedig nemcsak nézőként, hanem aktív résztvevőként is csatlakozhattak a produkcióhoz – természetesen a lakásban illetve az erkélyeken.

A Westside Táncsport Egyesület növendékei a hétközi alkalommal öt helyszínen mutatták be produkicójukat. A Joskar-Ola és a KISZ lakótelep mellett a Széll Kálmán utcában is megfordultak. A legnagyobb sikert mégis a Derkovits és az Oladi lakótelepen aratták. A Kodály Zoltán utcában található parkolóra ugyanis rengeteg irányból rá lehet látni.

Ezzel pedig többen is nézhették az előadást. Az időjárás kegyes volt a táncosokhoz, akik jó kedvűen ropták. Többen ráadást is követeltek, a végén pedig a vastaps sem maradt el. Akadtak néhányan akik pedig a kutyasétáltatást is erre az időszakra tolták, hogy biztonságos távolságból, de láthassák a Westside műsorát – úgy tűnik, megérte!

És egy friss hír a végére: a #kulturfutar utolsó hetében a menetrendet Közönség határozza meg!
Kedden és szerdán az AGORA Facebook-oldalán a felhívás alatt várták azokat a címeket, ahova a #kulturfutarral HÁZHOZ RENDELNÉK A KULTÚRÁT! Az AGORÁSOK arra kérték a közönséget, hogy küldjenek egy szombathelyi utcanevet és házszámot! A beérkező kérések közül az első 10 címre ezt követően szavazást indított az AGORA.
A Facebook-szavazáson az 5 legtöbb szavazatot begyűjtő címre házhoz viszik a kultúrát a #kulturfutar utolsó hetében április 27. és május 1. között. A tízemeles épület címét ugyanúgy várták, mint családi ház utcanevét, házszámát. Kíváncsiak leszünk, mit választottak a szombathelyiek, vajon hétfőtől az AGORA hova viszi HÁZHOZ A KULTÚRÁT?!

Cikkünk a Vasi Korall Kft. támogatásával jött létre.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!