Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az MLSZ döntése alapján az NB I-től lefelé nem fejezik be a bajnokságokat, így a megyei küzdelmeknek is vége szakadt. Utánajártunk hát, hogy miként reagáltak a csapatok a szövetség határozatára. 

A vépi gárda, igaz egy mérkőzéssel többet játszva, de vezette a megyei I. osztály küzdelmeit a koronavírus-járvány előtti kényszerpihenő előtt, a tél során keményen megerősített gárda pedig nem titkoltan a bajnoki címért menetelt volna a tavasszal.

“Kissé csalódottak vagyunk.” – kezdte lapunk megkeresésére Dancs Zoltán, a vépiek középpályása. “Vártuk a bajnokság folytatását, szerettünk volna a pályán bizonyítani. Mindazonáltal megértjük az MLSZ döntését, és innentől kezdve a következő szezonra készülünk, koncentrálunk, ahol szintén a bajnoki címért folyó küzdelemben szeretnénk részt venni!”

Nemcsak Vépen, Csepregen sem örülnek, hogy vége szakadt a bajnokságnak, ám a kitűzött célt végül sikerült így is teljesíteniük. Pócza András a téli átigazolási időszak során tért vissza Csepregre, ahol motiváltan vágott bele a munkába.

“A télen elnökség váltás volt, és az újonnan megválasztott elnök egyértelműen kijelentette, hogy cél a megye 1-es tagság megőrzése. Az utolsó lejátszott meccs után elmozdultunk az utolsó helyről, így bizakodóan vártuk a folytatást. Otthon külön edzésekkel készültünk, igyekeztünk magunkat formában tartani. Mi játékosok lejátszottuk volna a hátralevő meccseket és szerettünk volna feljebb kerülni a tabellán. Igazából egyik szemünk sír, mert nem tudunk sportolni a másik viszont nevet mert ezzel a döntéssel készülhetünk a megye 1-es folytatásra.”

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!