A szombathelyi Németh Pál Dobóakadémia szombati versenyét, a téli versenysorozat negyedik fordulóját a Magyar Atlétikai Szövetség zártkörű versenyként engedélyezte.

Szombaton a Dobó SE VB-bronzérmes kalapácsvetője, Halász Bence nehézkalapáccsal megdöntötte az 1999-óta fennálló magyar rekordot, remek egyéni és szezoncsúcsok születtek az újrainduló atlétikai szezon első hazai versenyén, Szombathelyen – írja az nso.hu.

Természetesen azonnal hívtuk az újdonsült országos rekordert és gratuláltunk a több, mint 2 évtizedes rekord megdöntéséhez. Íme a válasz…

– Köszönöm a gratulációt! Nagyon jól éreztem magam a verseny közben, amit már mindannyian nagyon vártunk. Jó erőben voltam, ezért kicsit sajnálom a hosszú kalapácsot is, mert több volt bennem, de így karantén utáni első versenynek jó eredmény született, elégedett vagyok – fogalmazott honlapunknak Bence, aki a tervek szerint 2 hét múlva újra a Sugár úti dobópályán versenyezhet.

„Nem tapasztaltam visszaesést az elmúlt hónapokban, és mivel a szezonnak ebben a szakaszában nehézkalapáccsal dolgozunk, ezzel most is kiemelkedő eredmények születtek” – mondta a Nemzeti Sportnak Németh Zsolt, a Dobó SE vezetőedzője, a verseny szervezője. Szavait jól bizonyítja, hogy Halász Bence 31.91 méteres országos csúcsot dobott a 14 és fél kilós, 61 centis nyéllel rendelkező nehézkalapáccsal, negyven centivel megdöntve Annus Adrián 1999-es magyar rekordját.

Halász Bence 7.26 kilós versenykalapáccsal 77.13 centivel nyert, de a többi induló is jó eredményt ért el. Gyurátz Réka az idei legjobb magyar eredményt érte el, a női mezőny utánpótlásban is villogott, Viszkeleti Villő 56.89 méterrel a világ legjobb idei serdülőeredményét érte el, amely még az ifjúságiak között is harmadik, Kerekes Dóra pedig egyéni csúcsot döntött diszkoszvetésben.

„Rendes kalapáccsal augusztus végére, szeptember elejére kell majd jól dobnia a versenyzőknek, és szeretném, ha világverseny már nincs, mindenki egyéni csúcsot döntene ebben az évben. Akkor mondhatnánk azt, hogy valóban nyertünk egy évet, hiszen mindenki fejlődött” – tette hozzá Németh Zsolt.

 

Az olimpiai bajnok kalapácsvető, Pars ezúttal nem indult, edzője szerint július végén, augusztus elején kezdhet versenyezni, de már most teljes értékű munkát végez.

Németh Pál Dobóakadémia Téli Versenysorozata, 4. forduló
Férfiak. Kalapács: 1. Halász Bence (Dobó SE) 77.13, 2. Rába Dániel (Dobó SE) 72.34, 3. Varga Balázs (Dobó SE) 70.75.

Nehézkalapács: 1. Halász Bence (Dobó SE) 31.91 (országos csúcs, régi: 31.51, Annus Adrián, 1999).

Nők. Kalapács: 1. Gyurátz Réka (Dobó SE) 69.49, 2. Németh Zsanett (Dobó SE) 63.85, Rajczi Bianka (Dobó SE) 57.96.

Diszkosz: Kerekes Dóra (NYSC) 55.86

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!