A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnökségének tervezete értelmében két fordulóból és a döntőből áll majd az idei strandröplabda országos bajnokság. Az MRSZ honlapjának pénteki tájékoztatása alapján az idei ob-fordulókat július 31. és augusztus 2. között Tatán, majd augusztus 14. és 16. között Csepelen rendezik, míg a döntőt az elmúlt évekhez hasonlóan a Lupa-tónál tartják augusztus 28. és 30. között. A közlemény kiemeli, az elnökség várhatóan június 15-ig fogadja el a mostani versenykiírás-tervezetet. Az MRSZ döntése értelmében ettől a dátumtól lehet Magyarországon – a kormány szabadtéri rendezvényekre vonatkozó rendelkezéseinek betartása mellett – versenyeket rendezni. Az idei ob-nak – a tavalyi kiíráshoz hasonlóan – eredetileg négy plusz egy helyszíne lett volna.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!