A legutóbbi hétvégén ismét pecabotot ragadtak a horgászok, hogy megmérettessék magukat a Vasi Vizeken – Damil.hu – Trabucco Method Feeder Kupán. Az Abért-tavi versenyt ezúttal is a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége rendezte. A seregszemlére 44 fő érkezett, amely egyben az ünnepi hétvégén megrendezendő Methood Feeder OB. felkészítő versenyének számít.

A reggeli megnyitót és technikai értekezletet Polyák Csaba tartotta, aki a Methood Feeder szakág szövetségi kapitányaként a versenypályát is tesztelhette a MOHOSZ OVHB képviseletében. A kellemes napsütéses időjárás csalókának bizonyult, hiszen rendkívül nagy szél is párosult mellé, ezzel a versenyzőknek komoly gondot okozva.

A versenynap ezúttal is 5 órás volt és sokan tudtak 10 és 18 kilogramm között mérlegelni, ami viszont kevésnek bizonyult a dobogós helyezéshez. Leginkább kárász és amur került a szákokba a pontyok valamint dévérkeszegek mellett. A viadal végén a négy szektor dobogósai értékes horgászbotokat vehettek át a verseny főtámogatójának tulajdonosától.

Az összesített eredmények alapján pedig kiderült az is, hogy ki az abszolút verseny győztese. Néhány gramm döntött ezúttal a végső sikerről, amit Kovács Attila szerzett meg Kozsán Péter előtt. A díjakat Puskás Norbert a versenyt szervező Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke adta át a díjazottaknak. Különdíjas lett Heintz Szilvia és Zalán Szintia hölgy horgászok a kitartó és eredményes versenyzés miatt.

I. hely: Kovács Attila (Matula HE-Keszthely)- 40480 gr.
II. hely: Kozsán Péter (Körmendi Határőr HE.) – 40280 gr.
III. hely: Németh Balázs (Elektromosok SHE) – 35.300 gr.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!