A koronavírus-járvány után szép lassan minden sportegyesület megkezdte a munkát. A normális hétköznapokra azonban még várni kell, de úgy fest, hogy ez sincs már olyan távol. Első lépcsőfokként a gyerekek táboroztatása lehet megoldás, ahol a felügyelet mellett a mozgás örömét is biztosítják a szakedzők és minőségi időt tölthetnek együtt kicsik és nagyok.

Sokáig kérdőjeles volt az egyik legismertebb fiatalokra specializálódott egyesület a LURKÓ labdarúgó tábora. Azonban az egyesület hivatalos oldalán tette közzé a jó hírt, hogy június 15-19. között napközis rendszerben fogadja a gyerekeket. A tavalyi élménybeszámolóból pedig jól látszik, hogy a képzés mellett jutott idő a kikapcsolódásra is a résztvevőknek.

A kormány hivatalos döntésének azonban nemcsak a focista-palánták, hanem az úszók is örülhetnek. Ez ugyanis engedélyezi a napközis táborok megszervezését, így a
Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola úszó szakosztálya is elindíthatja nyári úszótanfolyamát, több turnusban.

Időpontok:
1.hét június 22.-június 26.
2.hét június 29.-július 03.
3.hét július 6.- július 10.
4.hét július 13.-július 17.
5.hét július 20.-július 24
6.hét július 27.-július 31.
7.hét augusztus 03.-augusztus 07.
8.hét augusztus 10.- augusztus 14.

*

Érdemes ugyanakkor folyamatosan követni a többi sportcsapat, egyesület hivatalos oldalait, közösségi felületeit, hiszen akadnak későbbre tervezett táborok is. Konkrétumokról azonban még nem tudnak beszámolni a klubvezetők. Ugyanakkor, ha kedvező állapotok lesznek, akkor kézilabda, kosárlabda valamint kötélugró tábor is indulhat a nyáron. Utóbbit a Szombathelyi Kötélugró Klub június 22-26 között tervezi, a végelges döntés az ugrope.hu oldalon hamarosan olvasható lesz.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!