Hatalmas teljesítménnyel rukkolt ki egy szombathelyi sportoló. Horváth Péter, a Szombathelyi Futóklub tagjaként már több közös edzésen vett részt. A hétvégén pedig egy nem mindennapi ígéretét váltotta be. Nevezetesen 100 000 méter távolságot szeretett volna letudni, egyetlen nap alatt. Ez a távolság sok élsportolónak is komoly feladatot jelentett volna.

Ezt átérezte a Futóklub több tagja is, akik hosszabb-rövidebb távon csatlakozott társához. A 20 x 5000 méteres kihívást a Sugár úti atlétikai sportcentrumban teljesítette a futó, akihez még az időjárás is kegyes volt, hiszen igazi kora nyári napsütésben róhatta a köröket a rekortán pályán. A távolság leküzdése több mint 10 órán keresztül tartott.

A családias hangulatú erőpróbához edzők és pótedzők is csatlakoztak, míg az egyik sporteszközöket forgalmazó üzlet apró ajándékkal is kedveskedett Horváth Péternek. Az embert próbáló feladatról hamarosan beszámol majd az érintett futó, hogy hogyan élte meg belülről ezt a nem mindennapi kihívást.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!