Óriási lehetőség kapujában állt az Illés Akadémia U 19-es labdarúgó csapata. Az utolsó fordulóban 57 ponttal az élen álló szombathelyi csapat mögött 3 egységgel volt lemaradva a Honvéd együttese, amely kedvező eredmények alakulása esetén nemcsak a bajnoki címet szerezhette volna meg, hanem a Bajnokok Ligája szereplést is megkapta volna.

Az utolsó körben a Puskás Akadémia látogatott a Honvéd otthonába és a győzelmi kényszerben játszó fővárosiak csak kínok között tudta legyőzni ellenfelét 2-1-re. Ezzel szemben a szombathelyiek az MTK ellen már gyorsan döntésre vitték a találkozót. Igaz az első gólt még a kék-fehérek szerezték a derbi elején, de negyed órával később már az Illés Akadémia volt előnyben.

A nigériai utánpótlás világbajnok, Funsho Bamgboye mesterhármasával repített szombathelyiek végül 6-1-nél álltak meg és ezzel megőrizték 3 pontos fórjukat is a Honvéd fiataljaival szemben. A találkozót követően nagy ünneplés vedte kezdetét, a bajnoki aranyérem mellett a Bajnokok Ligája részvételnek is nagyon örülhetett a klub.

A bajnokcsapatot Sátori Barnabás, majd Németh Szabolcs vezette sikerre, zöld-fehér mezben pedig a bajnokság során pályára léptek: Kiss Ágoston, Oswald Dániel, Schener Bálint (kapusok), Bolla Gergő, Bontó Marcell, Dombi Gergő, Dorner Patrik, Funsho Bamgboye, Füleki Márk, Huszti András, Keresztes Krisztián, Kiss Balázs, Kiss Bence, Kiss Tamás, Kovalovszki Máté, Labát Krisztofer, Latyák Bence, Nyári Patrik, Putz Gergő, Szabó Dániel, Szalai Csaba, Szántó Roland, Szár Kevin, Szilágyi Adrián, Tóth-Gábor Kristóf, Tóth Marcell, Varga Kevin és Vargovics Tamás (mezőnyjátékosok).

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!