Pontosan egy hete ITT írtuk meg, hogy Verpecz István, Tóth Dávid, Devecseri Szilárd, Farkas Balázs játékosok mellett Mátyus János vezetőedző és Felipe Matos lejáró szerződését is meghosszabbította a Szombathelyi Haladás.

 

 

Ezen a héten folytatódott a csapatépítés, Séllei Árpád ügyvezető késő délelőtt jelentette be, hogy megkapták az NB II-es licencet, ma pedig újabb 6 játékos kontraktusát hosszabbítják meg.

– Őszintén örülök, hogy játékosaink bennünket választottak, hogy itt maradtak a csapatnál és bízom benne, hogy jó szereplésükkel sikerre viszik a csapatot – tette hozzá Séllei Árpád.

Ezt követően mindegyik játékos megfogalmazta a szerződés-aláírással, Haladással kapcsolatos érzéseit.

Rózsa Dániel 16 éve védi a Szombathelyi Haladás felnőtt csapatának kapuját, csupán kétszer cserélte fel a zöld-fehér mezt, akkor a válogatott hálója előtt állt és kapott gól nélkül hozta le a meccseket!

– 30 éve életem része a Hali, nem volt kérdés, ha bíznak bennem, maradok. Úgy érzem, hogy an bizalom, komoly és tiszta munka indult el, aminek már eredménye is volt. Bízom a hasonlóan siekres folytatásban – fogalmazott a rutnos kapus. aki után a többiek is röviden elmondták érzéseiket.

Rácz Ferenc: örültem  a megkeresésnek, továbbra is segíteni szeretnék, tudom, hogy nehéz lesz, de már sokkal nagyobb célok motiválhatnak bennünket!

 

 

Kiss Bence: Hévíz, Jánosháza, az Illés Akadémia, Kazincbarcika után örülök, hogy az elmúlt csonka szezon után után is folytathatom szombathelyi pályafutásomat. Jó társaság alakul tki, bízom az eredményes folytatásban!

Németh Milán: köszönöm a vezetőségnek a megkeresést. Szeretnám, ha a győzelmi sorozatot, a sikereket folytatva, a szurkolóknak örömet okozva szerepelnénk.

Jancsó András: 5 éves korom óta itt játszom, így nem véletlen, hogy a paksi megkeresésre is nemet mondtam, én itt akarok újra NB I-es játékos lenni!

 

 

Tóth Barna: nekem már télen is nagy lehetőség volt a Hali, az elmúlt hónapok tapasztalatai pedig megerősítettek ebben, jó csapatban szép célokért küzdhetünk!

 

 

Miután mindenki ellátta kézjegyével a 2 éves szerződést, Séllei Árpád ügyvezető bejelentette, hogy hamarosan újabb szerződés-aláírásokról, így többek között Szombathelyre érkező játékosokról is tájékoztat majd a zöld-fehér klubvezetés.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!