A jobbátlövő Fekete Bálint korábban a MOL-Pick Szegedet erősítette, a legutóbbi két szezont pedig a spanyol élvonalban töltötte előbb a BM Logrono La Rioja, majd a Liberbank Cuenca színeiben. Február közepén súlyosan megsérült a térde, ezért meg kellett operálni.

“Arra törekszem, hogy minél hamarabb és teljesen egészségesen hozzá tudjak járulni a csapat sikereihez. Szeretnék továbbra is a válogatott tagja lenni, és bízom benne, hogy a pályán töltött sok játékperc még magabiztosabbá tesz támadásban és keményebbé védekezésben” – nyilatkozta a Pest megyei klub honlapján Fekete, aki eddig nyolc válogatott meccsen négy gólt dobott.

A jobbszélső Tóth Ádám az előző öt évet a Budakalász együttesében töltötte.
“Úgy éreztem, elérkezett az ideje a váltásnak. A vezetőedző által felvázolt terv szimpatikus volt. Szeretnék meghatározó játékossá válni Dabason, valamint bekerülni a magyar válogatott keretébe és utazni a világbajnokságra” – mondta Tóth, aki Fekete Bálinthoz hasonlóan részt vett a januári, svédországi Európa-bajnokságon.
A dabasiak kerete kizárólag magyar játékosokból áll majd, átlagéletkora pedig 23 év alatt lesz.

“Egy megfiatalított, hajtós társaság kialakítása volt a fő célunk, lehetőleg fiatal, magyar, sikerorientált játékosokkal. Lehetőségeinkhez képest ez maximálisan sikerült” – szögezte le Tomori Győző vezetőedző, aki hozzátette, ha a tervezett munkát maradéktalanul el tudják végezni és mindenki egészséges marad a felkészülés és a bajnokság teljes szakaszában, akkor a 8-10. hely elérhető lehet csapata számára az élvonalban.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!