A Haladás VSE futsal szakosztálya még mindig rendkívül fiatal, hiszen alig tíz éve, hogy életre hívta néhány elszánt játékos és sportvezető. Akkor még senki nem gondolta, hogy egyszer hazánk futsal történetének egyik – ha nem a legnagyobb – csillaga Szombathely sikeréért fog küzdeni. Már pedig ez történt, amikor 2018 év elején leigazolta a Haladás Dróth Zoltánt.

A külföldről hazatért játékosért sorban álltak a magyar és külföldi csapatok, aki ennek ellenére is a vasi klub megkeresését fogadta el. Jól mutatja, hogy azóta a klub kétszer is elhódította a Magyar Kupa elsőséget és a bajnokságban is rendre a dobogón végzett. A legutóbbi sajtótájékoztatót követően kaptuk mikrofon végre a támadót, aki elárulta, hogy miért hosszabbította meg szerződését…

Dróth Zoltán két és fél éve érkezett Szombathelyre. A 2018-as téli érkezése valamint a 2020-as koronavírus miatt csak egy szezont tudott végigjátszani. Ennek ellenére félelmetes mutatókkal rendelkezik. Az egy teljes valamint két csonka évad során 76 találkozón lépett pályára, ezeken pedig 93 gólt szerzett. Ezzel pedig abszolút gólkirálynak számít a csapaton belül és természetesen a bajnokságban is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!