Három hétvégét felölelő országos versenyt rendezett a Magyar Darts Szövetség, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását is élvezte. Az I. STEEL Hungarian Diamonds Cup-ra két versenyző képviselte a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület színeit – Szajkó Roland és az év elején a klub új elnökének megválasztott Csóka András.

A vasi dartsosok remekeltek a csoportkörök alatt, így magabiztos teljesítménnyel jutottak a legjobb 16 közé. Itt már csak olyan versenyzők maradtak állva, akik hosszú évek, akár évtizedek óta űzik ezt a sportot valamint feltörekvő utánpótlás és felnőtt válogatottnál is feltűnt fiatalok. A feladat tehát nem ígérkezett könnyűnek.

Először Szajkó Rolandon volt a sor, hogy Balogh Béla ellen bizonyítson. A Club 501 versenyzője már 1995 óta dartsozik, ellenben az SZDCSE sportolójával szemben, aki 2016-ban ragadott először versenykörülmények között nyilat. A színvonalas összecsapáson a szombathelyi fiatalember remekül kezdett, meglepte még nagynevű riválisát is.

Az 1-0-ás előny után viszont fordult a kocka. Bár Szajkó Roland jobb átlaggal rukkolt ki, ellenfele jobban breakelt és a kiszállók tekintetében is jobb volt. Így a 3-1, 1-3, 1-3 szettarányok után 2-1-es összesítéssel Balogh “Öcsi” Béla jutott tovább. Szinte lemásolta csapattársa produkcióját a másik SZDCSE versenyző, Csóka András is.

Jó kezdésének köszönhetően 3-1-es eredménnyel szerezte meg a vezetést, majd Abonyi Ádám vette át a kezdeményezést. Ugrásszerűen javult a tápiószelei játékos átlaga és pontossága, így előbb 3-0-ra, majd 4-2-re nyerte a szetteket, ezzel pedig 2-1-re húzta be az összecsapást és jutott tovább.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!