A nemzetközi szövetség (IIHF) honlapján közzétett pénteki bejelentés szerint a megváltozott lebonyolítású kupasorozat selejtezőkörének két csoportjából az első két helyezett jut a csoportkörbe, ahol négy kvartettben folynak majd a küzdelmek.
A magyar bajnok zöld-fehérek Franciaországban november 13. és 15. között a C csoportban a házigazda Amiens Gothiques mellett a kazah Jertisz Pavlovarral, valamint egy kvalifikációból érkező riválissal küzdenek majd meg. A négyesből az első helyezett jut a januári négyes döntőbe.
Ebben a szakaszban lesz érdekelt a koronavírus-járvány miatt idő előtt lezárt Erste Liga ugyancsak megosztott bajnoka, a Sport Club Csíkszereda is. Az erdélyi csapatnak az F jelű kvartettben a dániai Frederikshavnban a vendéglátó White Hawks együttesén túl a lengyel Unia Oswiecim, valamint a selejtező egyik továbbjutója lesz az ellenfele.
Az FTC-Telekom az elmúlt idényben is találkozott az amiens-i gárdával, és 5-1-es vereséget szenvedett.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!