Továbbra is számíthat egymásra a két szombathelyi futballcsapat. A Szombathelyi Haladás és a Viktória FC szerződésének megújítására került sor a napokban, amelyről a Viktória FC Facebook oldala számolt be. A helyszín a Haladás Sportkomplexum Sky-boxa volt, ahol szerdán a zöld-fehér klub új szerzeményeit is bemutatta a meghívottak számára.

– Ez a megállapodás még 2017-ben jött létre, azóta minden idény végén megújítjuk. Nincs benne újdonság, a szerződés lényege, az, hogy továbbra is a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. égisze alatt működünk, U14-es, U16-os, U19-es játékosaink, valamint a felnőttcsapat tagjai a kft. futballistái – nyilatkozta Kiss Tamás, a Haladás-Viktória FC klubmenedzsere a csapat közösségi oldalán.

A férfi másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a klublicenc megszerzéséhez mára kötelező az U16-os és U19-es női csapat működtetése is. A Haladás anyagi támogatás mellett sportfelszereléssel is segíti a Viktória FC működését, munkáját. A megállapodást Barczi Csaba a női csapat klubelnöke valamint Séllei Árpád, a Haladás ügyvezető igazgatója írta alá.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!