Igazán nyárias idő, szombat kora délután 30 fok fogadta a Tófürdőre kilátogató és ott a szabadidőt aktívan eltölteni vágyó strandolókat.

Varga Jenő, a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség enökségi tagjának invitálására gyerekek, ifjak és felnőttek is megmutatták tudásukat. A főszervező jelmondata is a mozgás fontosságára utalt: Strandra fel Szombathely! Szombathelyi Szabadidősport Szövetség „Szombathely mozgató ereje”!

És, ha már nyár, akkor meleg, fagyi és lángos, a bátrabbak már a csobbanás lehetőségét is kihasználták. Varga Jenő vezényelte le az 1. idénybeli vízi versenyeket, ahol a matracon úszás és a matrackenu versenyszámokban mérhették össze tudásukat a játékos kedvű versenyzők.

Minden futamot óriási szurkolás kísért, mint a gyerekeknél, mint a felnőtteknél. A legnehezebb feladatot a matrackenu jelentette a versenyzőknek. A versenyzők az előírt szabályok betartása mellett versenyeztek, minden versenyzőnek két próbálkozása volt.

Varga Jenő versenyigazgató, ötletgazda folyamatosan buzdította a versenyzőket, akik nagyon komolyan próbálták teljesíteni a feladatokat. A verseny végén természetesen örömmel vehette át minden versenyző az elért eredmények után járó érmet. A tanmedencében megrendezett versenyen a legjobb időeredményt a nőknél Mercs Abigél, a férfiaknál Bödei Bálint érte el.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!