A HFL csapatok visszalépésével csak Divízió I, és Divízió II bajnokságok indulnak el. A bajnoki címvédő szombathelyi csapat, az NBA Crushers mind a Divízió I-ben, mind a Divízió II-ben elindul. Az edzéseket már megkezdték, szombathelyi és balogunyomi tréningekkel tartják maguat formában.  

Divízió I
Az őszi bajnokságába nyolc csapat nevezett. Ez a nyolc csapat két négy fős csoportba került, keleti-és nyugati csoportba. Mindenki mindenkivel játszik csoporton belül, csoporton kívül pedig egy mérkőzés kerül lejátszásra, így alakul ki a 4 mérkőzéses alapszakasz. Az alapszakaszt elődöntők, és döntő zárja majd.

Keleti Csoport: Budapest Cowbells, DEAC Gladiators, Miskolc Steelers, Nyíregyháza Tigers.

Nyugati Csoport: Budapest Wolves, Dak Acél Gorillaz, Győr Sharks, NBA Crushers.

A Divízió I sorsolása (hazai csapat elöl):

Divízió II

A 2020-as őszi bajnokságba 11 csapat adta be a nevezését. Az alapszakasz négy mérkőzését követően elődöntőket és döntőt rendeznek.

Divízió II sorsolása (hazai csapat elöl):

Az alapszakaszt mind a két divíziónál a kilométerek optimalizálásával alakították ki.

Természetesen ez még nem a versenynaptár, a pontos kezdési időpontokkal hamarosan  jelentkezünk.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!