Vannak még kisebb lyukak az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának költségvetésében, de az anyagi helyzete stabil – mondta Bognár László, az FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

    Hét új játékossal, köztük egy holland világbajnok szélsővel és a német válogatott három kulcsemberével megerősödve vág neki az új idénynek a Ferencváros. A szerdai sajtónyilvános edzés előtti sajtóbeszélgetésen Bognár László elmondta, a négy légiós érkezése ellenére a költségvetésük csak minimális mértékben emelkedett, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatti leállás következtében idén a tavalyinál kevesebb szponzori támogatással kalkulálhatnak.
“Vannak ugyan kisebb lyukak a költségvetésünkben, de dolgozunk ezek pótlásán, és szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az anyagi helyzetünk stabil” – hangsúlyozta Bognár.
Elek Gábor vezetőedző arról beszélt, hogy a jelenlegi 18 fős keret már végleges, de hogy mire lesz képes a csapat a következő idényben, arról szerinte még korai beszélni, hiszen idő kell ahhoz, hogy a játékosok összeszokjanak egymással.
“Bővebb lesz a keretünk, a lehetőségeink egyértelműen bővültek, bízom abban, hogy erősödtünk is. Bár vannak nálunk erősebb csapatok mind a hazai, mind a nemzetközi mezőnyben, de úgy érzem, senkivel szemben nem leszünk esélytelenek” – jelentette ki Elek Gábor, aki biztos abban, hogy a magyar bajnokságban a Győr, a Siófok és a Ferencváros között dől majd el az első hely sorsa.
A felkészüléssel kapcsolatban annyit mondott, hogy a játékosok különböző edzettségi állapotban kezdték meg a gyakorlásokat: a magyarok május-júniusban is edzettek, a külföldiek azonban nem, így most elsődleges cél, hogy azonos szintre hozzák fel őket. A következő hetekben a Győrrel játszanak két edzőmeccset, ezeket még akkor kötötték le Danyi Gáborral, az ETO vezetőedzőjével, amikor úgy volt, hogy szeptember elején Budapesten rendezik meg a Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Ezen kívül hazai együttesek ellen vívnak felkészülési meccseket, mert külföldi csapatok ellen a járvánnyal kapcsolatos előírások miatt nem játszhatnak.
Kovacsics Anikó csapatkapitány bevallotta, 15 éve nem volt számára olyan hosszú szünet, mint a járvány miatt idén tavasszal.
“Szellemileg és fizikálisan is jót tett nekünk ez a pihenő, úgy érzem, motiváltabbak vagyunk, mint máskor, valósággal ki vagyunk éhezve a kézilabdára” – fogalmazott a zöld-fehérek irányítója.
“Hosszabb lesz a kispadunk, és biztos vagyok benne, hogy most is ugyanolyan szerethető csapat leszünk, mint eddig, és olyan, amely nagyon komoly játékerőt képvisel” – fűzte hozzá Kovacsics.
A hét új igazolás között van a világbajnok holland jobbszélső, Angela Malestein, aki a német Bietingheimtől érkezett.
“Bár több ajánlatom is volt, a Ferencváros nagyon szimpatikus klub, sok jót hallottam róla a csapattársaimtól. Fiatal a csapat, és úgy érzem, itt továbbfejlődhetek, ezért esett rá a választásom” – indokolta döntését Malestein, aki elsősorban küzdeni tudását és technikáját tartja az erősségének.
A német jobbátlövő, Alicia Stolle eddig a Thüringer HC játékosa volt, a 2018-as Európa-bajnokságon beválasztották a torna álomcsapatába. Ő is hasonló okokból választotta az FTC-t, amellyel szeretne jó szezont játszani a magyar bajnokságban, és az átalakított Bajnokok Ligájában is a legjobbak közé kerülni. Elárulta, hogy kisebb lábsérüléssel bajlódik, de napról napra javul az állapota, és bízik abban, hogy hamarosan teljesen egészséges lesz.
A nyáron a Ferencvároshoz érkezett még a kapus Janurik Kinga (Érd), a két beálló, Julia Behnke (német, Rosztov-Don) és Kisfaludy Anett (Érd), a jobbszélső Kovács Anett (Békéscsaba) és a balátlövő Emily Bölk (német, Thüringer HC), aki 2018-ban és 2019-ben az év kézilabdázója volt Németországban, míg a 17 éves, junior válogatott irányító, Ballai Borbála a korosztályos csapatból került a felnőttekhez.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!