A hét elején lejárt a futsalcsapatok számára a határidő, így véglegesnek tekinthető a következő szezonban résztvevő együttesek száma is. Az élre kétségtelenül a Haladás VSE gárdája kívánkozik, amely az elmúlt esztendőkben sikert-sikerre halmozott. A koronavírus-járvány miatt azonban átalakulás várható az élvonalbeli csapatok tekintetében.

Bár a Magyar Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében nem hirdettek bajnokot és kiesők sem lesznek, mégis új együttes csatlakozhat a legjobbak közé. A gazdasági helyzetnek köszönhetően ugyanis akad olyan klub, amely nem tudja vállalni az elsőosztállyal járó költségeket. A döntésre és ezzel együtt a bajnokságok szerinti résztvevőkre még várni kell.

Az viszont bizonyossá vált, hogy a szombathelyi zöld-fehér együttes idén is három fronton szeretne minél jobb eredményt elérni. A Magyar Kupát idén második ízben elhódító Haladás címvédőként indul az MK-küzdelmeiben. Az elsőosztály mellett csapatot indít a másodosztályban is, ahol a tehetséges fiatalok bizonyíthatnak Juanra mesternek.

Pálmay Tamás szakágvezető a klub hivatalos oldalának tett nyilatkozatából kiderül, hogy a felkészülést július 27-én kezdi a futsal csapat. Augusztus 5-én Dunaújvárosban, 13-án Veszprémben játszik felkészülési mérkőzést a vasi együttes, de tervben van még további két hazai edzőmeccs is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!