Keményen, de jó hangulatban készült Szegeden a leány u15-ös röplabda válogatott. A kéthetes edzőtáborban 32 ifjú tehetség kapott meghívót. Ezúttal a Szombathelyi Sportiskola mindkét reménysége Szakály Stefi és Gergácz Olga is ott lehet az összetartáson. Előbbi center, utóbbi szélső poszton bizonyíthatja rátermettségét. Mindketten remek adottságokkal rendelkeznek.

A játékosok mellett az edzői teamben is kaptak helyet szombathelyi kötődésű trénerek. A remek szakemberek között ott volt Ékes Erika és Bedőcs Gergely a stábbank. A válogatott masszőre is ismerős lehet a szombathelyi szurkolóknak, hiszen Fazekas Szilvia dolgozott és játszott is korábban a vasi megyeszékhelyen. Az erőnléti edzésekért és a rehabilitációért Juhász Petra, míg a keret irányításáért a szövetségi kapitány Halász Márta felelt.

Ahogy a Hungarysport is beszámolt róla, hatalmas meglepetésként robbant a bombahír, hogy 2021-ben Magyarország – azon belül Nyíregyháza – lesz a házigazdája a korosztályos Európa Bajnokságnak. Óriási lehetőség ez mindenki számára. Épp ezért, a játékosok mindegyike kettőzött erővel szeretne bizonyítani a szakembereknek.

Ősztől a keret trénere Horváth András lesz, aki UTE extraligás felnőtt női röplabdacsapatának frissen kinevezett vezetőedzője. Ő készítheti fel a csapatot a rangos nemzetközi tornára. Nem lesz könnyű feladat a bombaerős keretet szűkíteni, akik képviselik hazánkat a tornán. Hatalmas siker lenne a szombathelyi egyesületnek, ha vasi lányok is ott lehetnének a nyíregyházi mérkőzéseken. Az eddigi teljesítményük bizakodásra adhat okot.

Ígéretet kaptak a szakemberek a szövetségtől, hogy a keretből kikerült játékosokról sem kell végleg lemondani és valamilyen formában Ők is edzésben maradnak. Remények szerint ott már más sportiskolás is szerephez juthat. A vasi csapat játékosát, Bánfi Nórát edzője, Széll Dániel már a kapitány figyelmébe ajánlotta. Egy 180 cm feletti irányító játékosról van szó, ami nagy ritkaság és edzői szerint nagyon szép jövő előtt áll.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!