A lengyel bajnok Slask Wroclawnál folytatja pályafutását Keller Ákos, a magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitánya.

    A 31 éves center az elmúlt szezont Körmenden kezdte, majd októberben a Zadarhoz igazolt. A kevés horvátországi játéklehetőség miatt februárban aláírt az olasz másodosztályú Orlandinához, ám a bajnokságot márciusban a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánították.
“Múlt héten hívott a menedzserem, hogy van egy ilyen ajánlat, én pedig régóta vártam arra, hogy külföldről keressenek” – fogalmazott az M1 aktuális csatornának Keller. Hozzátette, magyar ajánlatai már márciusban voltak, de azokat nem akarta elfogadni, mert reménykedett, hogy légiósként folytathatja.
Elmondta, egy plusz egyéves szerződést kötött a lengyelekkel, akik kezdőjátékosként számítanak rá.
“Vasárnap már utazom is ki, mert augusztus végén kezdődik a bajnokság, úgyhogy egy hetem van rákészülni a felkészülésre” – zárta a válogatott center.
A Slask Wroclaw rekordot jelentő 17 bajnoki címmel és 13 kupaarannyal büszkélkedhet.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!