A magyar bajnok ellen vívott felkészülési mérkőzést a Szombathelyi Haladás, amely szombaton már a Mol Vidi ellen hangol a 2020/2021-es másodosztályú rajtra. A Ferencváros elleni találkozót zárt kapuk mögött rendezték meg, amely úgy tűnik a vasi zöld-fehér alakulatnak feküdt inkább. Érdekesség, hogy a fővárosi csapatban több nagyágyú is helyet kapott, így nem lehetett azt mondani, hogy tartalékolt volna a Fradi.

Az esélyeknek megfelelően a Ferencváros kezdte jobban a találkozót és a 21. percben Heister hozta kihagyhatatlan helyzetbe Szánthót, aki Rózsa mellett a kapuba lőtt. Szerencsére nem kellett sokat várni az egyenlítésre sem. Még a szünet előtt Kiss villant egyet és avatta fel Gróf kapust, így 45. perc játék után 1-1 állt az eredményjelzőn.

A térfélcserét követően mindkét csapat igyekezett újabb gólt szerezni. Ez a Haladásnak sikerült előbb – a saját nevelésű Jancsó András pofozta a kapuba a labdát. A hajrára aztán mindent egy lapra tett fel a Ferencváros és próbálta feltörni a vasi reteszt. Ez már csak a ráadásban sikerült Ramadan jóvoltából, aki a 91. percben állította be a 2-2-es végeredményt.

Ferencváros – Szombathelyi Haladás 2-2 (1-1)

FTC: Gróf – Botka, Blazic, Lyinbor, Heister – Haratin, Vécsei – Szánthó, Katona, Tokmac – Boli. Edző: Szerhij Rebrov.

Haladás: Rózsa – Csilus, Mocsi, Devecseri – Tóth D., Holdampf, Szekér, Kiss B., Bosnjak – Tóth B., Medgyes. Edző: Mátyus János

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!