Nemcsak Szombathelyen és Vas megyében, hanem az egész országban nagy tiszteletnek örvendett Kovács Tibor “Koko”. Az egykori játékos élt-halt szeretett sportjáért, a röplabdáért. Emlékét egy torna őrzi, amely évről-évre egyre több embert mozgat meg – a profiktól egészen a lelkes amatőrökig. Idén már a 19. alkalommal rendezik meg ezt a népszerű strandröplabda rendezvényt.

A Termálfürdőn az elmúlt években folyamatosan épült-szépült az erre kialakított pálya és mára mindent igényt kielégítő körülmények között ad otthont a rendezvénynek. Ebben hatalmas és elévülhetetlen érdemeket szerzett Kolesánszky György és kis csapata, akik dacolva a szűkös anyagi forrásokkal valamint az időjárás szeszélyeivel azon dolgoztak, hogy minél szebb környezetben sportolhasson, aki szeretne hódolni kedvtelésének.

A 19. “Koko” Kovács Tibor Strandröplabda Emléktorna idén is tartogat meglepetéseket, a kategóriák elosztását illetően is, azonban a bevált forgatókönyv nem változik. Július 31-én, pénteken a legfiatalabbak lépnek pályára valamint a VIP-csapatok is bemutatkoznak. Szombaton a női és férfi párosok bizonyíthatnak a hagyományos valamint a Teqvolley kategóriában is.

Vasárnap pedig a vegyes és a MIX összetételű gárdák ragadhatnak labdát a győzelem reményében. A zárónapon kerül sor a szeniorok mérkőzéseire is. Az emléktornát pedig a megszokott ünnepi eredményhirdetés zárja. A rendezvényről természetesen beszámol a Hungarysport is és több élő bejelentkezéssel próbál kedvet csinálni a strandröplabdához…

XIX. Intersport „KOKO” KOVÁCS TIBOR STRANDRÖPLABDA EMLÉKTORNA

2020.07.31. Péntek: 09:00 LG UTÁNPÓTLÁS LEÁNY VERSENY
2020.07.31. Péntek: 16:30 VIP NAP
2020.08.01. Szombat: NŐI és FÉRFI PÁROS VERSENY
2020.08.01. Szombat: NŐI és FÉRFI PÁROS TEQVOLLEY VERSENY
2020.08.02. Vasárnap: VEGYES PÁROS, SZENIOR FÉRFI PÁROS 50+, MIX

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!