A találkozó elején a Hali 3 új igazolása, a megszólalás sorrendjében, Simon András, Csilus Tamás és Mocsi Attila mintegy félszáz szurkoló előtt mondta el saját céljait, elvárásait. A szurkolói ankét elejét élőben közvetítettük, ha nem voltál ott, nem láttad élőben, nézd vissza.

Aztán jöttek a kérdések, amelyekre Séllei Árpád ügyvezető igazgató és Mátyus János vezetőedző adott válaszokat. A teljesség igénye nélkül jöjjön a kérdezz-felelek!

Mi az elvárás, mi a cél?

Mátyus János (MJ): – Nemcsak játékos és edző, de voltam már szurkoló is, tudom, mi a lélektana a drukkolásnak. A Hali-szurkoló mindig nyerni akar, és ez természetes. Azt is tudom, hogy a szurkolóknak elfogadhatatlan, hogy jelenleg NB II-es a Hali. Jelenleg az a realitás, ha mindenki belead mindent, akkor a középmezőny elejére odaérhetünk, erre vagyunk aktuálisan hivatottak. A harmadik évben aztán majd az NB I-be történő feljutás lesz, lehet a cél.

Séllei Árpád (SÁ): – Ha úgy hozza a sors, nem futnánk el a lehetőség elől. Ha az 1-2. helyen végeznénk, akkor vállalnánk az NB I-ben történő indulást.

Milyen poszton lehetne még megerősíteni a csapatot?

MJ: – Minden poszton lehetne még erősíteni. Vezetőedzőként soha nem lehetek elégedett. Egy biztos, a klubvezetés mindent megtett, én pedig maxinálisan bízom a játékosaimban. A hétvégi vagy hétközi fordulókon pedig azok szerepelnek majd, akik a héten jól teljesítettek, lehet vörös, szőke, barna, tudom, csak kék nem!

SÁ: – Csatár van bőven, gőllövő azonban annál kevesebb. Sajnálom, hogy Tóth-Gábor Kristóf eligazolt, de sajnos mi nem tudunk az NB I-es klubokkal versenyezni. Biztos, hogy nem szerepel a Mátyus-szerződésben olyan kitétel, hogy mennyi fiatalt kell játszatni. Kötelezően 1 fiatalt, aki 2001.január után született kell a pályára küldeni, a keretben 8 ilyen korú játékos van, adott számukra a lehetőség a bizonyításra.

A keret, a finanszírozás

MJ: – 20+3 játékosból áll a keret. A Vidi elleni keret is más volt a Siófoki ellenihez képest, de a Szolnok elleni is más lesz. A tervek szerint a Verpecz – Csilus, Mocsi, Devecseri, Toth D. – Bosnjak, Szekér, Holdampf, Kiss B. – Medgyes, Tóth B. összeállításban kezdünk a déli parton. Farkas Balázs is hamarosan teljes intenzitással edzhet majd.

SÁ: – A Debrecen 1.2 milliárdnyi, a Vasas 800 milliónyi, mi pedig ennek a harmada-negyede forrással rendelkezünk, de kimegyünk és mindkettőjüket legyőzzük.

Lesz-e új tulajdonosi, befektetői kör?

SÁ: – Zajlanak egyeztető tárgyalások, de ezek folyamatosak voltak eddig is, valami biztosan történni fog. Jó volna, ha a város nem pénzt adna, hanem segítene a stadion-kérdésben…A városi cég folyamatosan számlákat állít ki, nem tudok ezekkel mit kezdeni.

 

A szurkolói ankéton kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a hazai meccseket a Szombathelyi Televízió, míg az idegenbelieket – így már a vasárnap esti siófoki meccset is – mi közvetítjük. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!