Szép lassan a felkészülés kezdetéhez közeledünk, így kivéltel nélkül minden kosárlabda csapat gőzerővel dolgozik a keretek kialakításán. Nincs ez másként az Egis Körmend együttesénél sem. A fiatal kosarasok képzését kiemelten szívügyének tekintő Rába-parti alakulat igyekszik minőségi légiósokkal megerősíteni a csapatot. Ezúttal újabb amerikai nemzetiségű sportolót jelentett be a klub.

Profi karrierjét az Egis Körmend együttesénél kezdi Xeyrius Williams. A 23 esztendős, 206 centiméter magas, 93 kilogramm súlyú játékos a palánk alatt lehet erőssége új csapatában. Egyetemi éveit a Dayton Flyers-nél kezdte, majd három évad után az utolsó szezont már az Akron Zips színeiben fejezte be. Az ohiói születésű kosaras remek átlagokat produkált.

A legutóbbi szezonban összesen 31 mérkőzésen lépett pályára. Ezeken közel 32 percet átlagolt, 13,9 pontot és 9,5 lepattanót gyűjtött. 1,3 gólpasszt és meccsenként közel egy labdaszerzést valamint blokkot is magáénak tudhatott. A triplákat 30, a büntetőket 90,8%-kal értékesítette. Akit pedig a látvány érdekel, a mellékelt videón megtekintheti tudását is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!