Igazi strandidő várta a nézőket és résztvevőket a 19. Kokó Strandröplabda Emléktornán. A hosszas és gondos előkészületeket követően valóban impozáns pályák és kiszolgáló létesítmények várták a főszereplőket a Szombathelyi Termálfürdőn. Idén ráadásul a szervezőknek nem volt könnyű dolga, hiszen rengetegen jelezték részvételi szándékukat.

Ennek eredményeként maximalizálni kellett a nevezések számát és az üres helyek nagyon gyorsan beteltek. Így reggeltől egészen napnyugtáig pattogott a labda a strandon. Pénteken mintegy 50 gyermek lépett pályára – többen igazolt versenyzőként dolgoznak hétről-hétre a röplabda termekben. A színvonalra nem is volt panasza a kilátogató nézőknek.

Ráadásul akadtak ismerős arcok is a nézők számára kialakított helyeken. Tiszteletét tette az Egis Körmend és a magyar férfi kosárlabda válogatott egykori klasszisa Németh “Csicsa” István, aki kislányának szurkolt a nap során. Szombaton már a felnőtteken a sor, akik a férfi-női páros verseny mellett kipróbálhatják az új őrületet a Teqvolley-t is. Az eredményhirdetést követően természetesen helyet kapnak a dobogósok is cikkünkben.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!