Nemrég olvashattak interjút Németh Beátával, akit az utóbbi években varázsolt el teljesen a terepfutás. A Szombathelyi Futóklubbal is kiváló kapcsolatot ápoló sportoló a MASZ igazolt versenyzője, aki nemcsak Magyarországon, hanem megannyi más országban is bizonyított már. Ezúttal hazánkban megrendezett megmérettetésen ért el kiváló eredményt.

– Néhány napja Parádfürdőn rendezték meg a Szenior Hegyifutó Országos Bajnokságot, amely nagyon jó szervezésű versenynek bizonyult. Én a W40-es kategóriában indultam – egyedül képviselve a Vas megyei hölgyeket. Nagyon nehéz terepen kellett helyt állnom és végül a bronzérmet sikerült megszereznem, amelyre nagyon büszke vagyok – mesélte Németh Beáta.

A vasi versenyző hozzátette azt is, hogy igazi embert próbáló feladat volt a távot teljesíteni. A 9,5 kilométeres pályaszakasz önmagában nem jelentett volna nagy kihívást, azonban 850 méteres szintkülönbség már valóban tudatos versenyzést és odafigyelést követelt. Az M 55-ös korcsoport kategóriában szintén a harmadik helyezést szerezte meg a Haladás VSE  futója Szerdahelyi Zoltán. A megszerzett bronzérmekhez ezúton is gratulál szerkesztőségünk…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!